Picike Poloniex körkép 2022.06.07!

in #crypto2 years ago

Kettes, négyes!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

cryptoparaszt.jpg

BTC, habár sok a bizakodó, akik csak egy átmeneti problémának látják az utóbbi szűk egy hónap történéssorozatát, sőt olyan is van, aki még ebben a gyászos helyzetben is, év végi 240k-s lehetőségről álmodozik, illetve vannak azok, akik próbálnak a földön járni és elfogadni egy kicsit sötétebb jövőképet.

Órás idősík, jól rámutat arra a balesetre, amely még május 10. környékén történt, illetve arra a lábadozásra, amelyet azóta is láthatunk!
Javításra rögtön az elején volt lehetőség, erről árulkodik egy zöld színű fej-váll jelölés, majd a jövőbeni szenvedést, a lila színnel kiemelt, de becsapós emelkedő irányú háromszög mutatja. Amiért erre figyelünk, annak egy oka van, méghozzá a hosszan elnyúló abc mozgás!
kép.png

4 órás idősíkon már jelentősége és van ennek az ABC mozgásnak, ugyanis van egy lila csökkenő irányú Ellliott mozgásunk! Mint látjuk, egy ötös szerkezetű mozgás, 4. korrekciós hullámának, ha minden igaz végjátékát láthatjuk és azt, hogy lassan ráfordulunk a lezáró 5. hullámra!
Alessio Rastani egy érdekes videóval jelentkezett tegnap, amelyben a 2. és 4. korrekciós hullám szerkezetére hívja fel a figyelmet! Érdekessége történetnek, ha a 2. hullám meredek, akkor a 4. hullám egy elnyújtott háromszöget formáz, illetve ha a 2. hullámban történik elnyújtott mozgás, akkor a 4. hullámban történhetnek hirtelen elmozdulások, tehát az 5. lezáró hullámra is hirtelenebb a ráfordulás.
A lila háromszöggel megjelölt mozgásunk egy elnyújtott 4. korrekciós mozgásnak felel meg, tehát ha Rastani azért tette ki a tegnapi videót hogy erre felhívja a figyelmünket, akkor azt jól tette, vettük a lapot és háromszögből kilépést követően várjuk az 5. hullámot.
kép.png

Napos: a tavaly november óta kialakult csökkenő trendben mozgás egyszerűen összefoglalható, a narancs csökkenő irányú csatornával, illetve ezt kettészelő emelkedő irányú zöld csatornával, amely zöld csatorna csak ráerősített a csökkenő irányba mozgás folytatására!
Ennek a LoveStorynak most véget vethetünk, már csak az a kérdés, a befejező hadművelet mennyire lesz fájdalmas.
Ha nagyon fáj (igaz sokan erre a fájdalomra várnak tavaly november óta), akkor a szürke támasz zónával jelölt 7-12k árszintekre lehet gondolni.
Enyhébb fájdalmaink a '17-es ATH, illetve a '19-es csúcsszint közötti, szintén szürke színnel jelölt támasz zóna elérésével lehetnek.
Illetve van még itt a lila Ellliott mozgáshoz is kapcsolódó, rövidre zárás!
Egyszerűnek látszik, a fekete vonalakkal határolt éken belül maradva, azaz 25k magasságában zárást követően (23k környéki leszúrással fűszerezve), pozitív irányt vehet a történet és egy ABC korrekciós fordítással, megpróbálhatunk felfelé kilépni a narancs csatornából!
kép.png

BTCUSD Shorts/Longs chartok: még mindig tartja magát a longs oldali lufi, ami nem feltétlen rossz, mert ha elszáll, akkor mindenki jól jár! A probléma ott kezdődik ha mégsem száll el, csak egyszerűen kilyukad és ennek következtében nagy eséllyel földhöz verődik az ár.
Ahhoz hogy valamilyen katasztrofális végeredményt láthassunk, természetesen a shorts oldalnak is szerepe lesz! Ehhez azonban egyértelmű vevő oldali összeomlásnak kell történnie és ez nem merül ki abban, hogy "csak" kilyukad a lufi, kell még egy pánikkal fűszerezett hitevesztés is és hát a múltbéli példákban erre is vannak visszaigazolások.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/QZEMZJZy/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/UvUT83S7/

Hetes idősík: Azt a piros színnel bekarikázott területet, már jó néhány hónappal ezelőtt megjelöltem lehetséges aljszínként, mivel túl sok támasz és zóna keresztezi egymást, illetve bíztam abban hogy a 200-as mozgóátlag is feljebb kúszik, nem tette és ez még érdekessé teheti a történetet.
Amiért mégis a 200-as mozgóátlag vonzása lehet a nyerő, az a napos idősík zöld csatornájának, illetve a csökkenő irányú zászló lehetőségnek lesz köszönhető, ami tulajdonképpen ugyanez mint az itt hetesen nyíló lila ékkel megjelölt lehetőség.
Végére egy meglepetés, illetve mégse annyira meglepetés, mert, ha a napos kitérőnél említett "nagyon fáj" lehetőség lesz a nyerő, tehát, ha ebben a mélységbe, konkrétan 12k-ra kerül a 0 Fibonacci szint, akkor a 38.2-61.8 közötti terület lesz a számomra minimum elérendő 2023-as várakozás!
kép.png

"Hónapos idősík: itt is fel kell hívni a figyelmet arra a jelzésre, hogy a januári gyertyával beszaladtunk a trendvonal alá, majd a februári-márciusi gyertyákkal alulról vissza-teszteltünk!
Egyáltalán nem meglepő folytatás következne azzal, ha visszatérnénk az eggyel lejjebbi, sokkal jelentéktelenebb trendvonalra, illetve azon, hasonlóan a január mozgáshoz leszaladnánk a szürke támasz zónába és majd csak ezt követően jöhetnének, azok a pozitív folytatásról szóló történések!"

Ha még nem lenne poloniexes számlád!
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/FzYG6ksZ/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/43oi718H/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5uZU8IBD/
Januári alj: https://www.tradingview.com/x/1cP5DJLp
'22-es lehetőség: https://www.tradingview.com/x/W2KKtSYt
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/vPA59Yeu/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/Y4cvKRHV/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/i79EIJpR/
S&P 500 Index 1 órás: https://www.tradingview.com/x/6IHj2Nhc/
Napos: https://www.tradingview.com/x/wBhbKUyL/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/FXi3Ar52/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/blj6ezYW/



Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra


Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo


Ha van javaslatod illetve kritikád azt ne tartsd magadban, jelezd hozzászólásban! Napközbeni változásokat a Facebook poszt alatt jelzem! https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/