Picike Poloniex körkép 2022.09.19!

in #crypto2 years ago

Déjà vu!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

cryptoparaszt.jpg

BTC, az előző heti körképben még arról elmélkedtem, mennyire lehet életképes, az előző napok pozitív hangulata. Mint mostanra kiderült, semennyire! A jelenlegi időszak mozgását legjobban a 2018 júniusa és novembere közötti időszakkal tudnám példaként felhozni. Amikor is tulajdonképpen ugyanaz, pontosabban hasonló történések zajlottak le, mint most a júniustól-mostanáig tartó időszakban!

4 órás idősík: szóval, amit múlt héten vártunk pozitív folytatást, az addig a pontig stimmelt, hogy felkapaszkodunk a fekete, csökkenő irányú trendvonalra, majd azon vagy átszaladunk és a kék ellenállásról vissza-teszteljük a trendvonalat. Egy másik elképzelés szerint, felkapaszkodunk a trendvonalra, majd onnan, egy kisebb korrekciós visszanézést követően megkíséreljük a trendvonal átszakítását.
Ahogy a végeredmény is mutatja, egyik lehetőséggel sem sikerült élni és átváltottunk negatív irányra!
Jelenleg visszaérkeztünk ugyanabba a támasz zónába, ahonnan 2 héttel ezelőtt megpróbálkoztunk a felállással. A 2 héttel ezelőtti támaszt már most átszakítottuk és igaz hogy a 4 órás gyertya még zárásra vár, de a várható lehetőségek hasonlóak, csak éppen ellentétes irányúak mint a múlt heti pozitív forgatókönyvnél.
kép.png

Napos: tehát, ha a forgatókönyv hasonló mint '18-ban, akkor jelenleg egy csökkenő irányú háromszögben mozgunk! Ez a háromszög szépen ki is rajzolódik a charton! Ugyebár, júniusban megérkeztünk egy 17,567$-os aljszintre, majd elkezdődött egy nagyon elnyújtott, 2 hónapos korrekciónak is nevezhető long irányú araszolás. Kis híján el is értük a csökkenő irányú trendvonalat, azonban, erő híján, idő előtt visszavonulót kellett fújni! Ezt követően egy hónap sem kellett és visszaérkeztünk abba a támasz zónába, amit a 17k-s alj és az ezt követő időszak kialakított. Ebből a támasz zónából kellett volna múlt héten csodát látnunk, mostanra szembejött a valóság és visszaestünk ugyanabba az álomban.
A háromszög felvázolásával ennél is jobban nem terhelném a chartot, így is jól kivehető. A háromszög mélységet nézve, további 7-8k-s visszaeséssel kellene számoljunk, tehát a kerek 10k környéki várakozástól továbbra sem térnénk el.
Egy nagyon intenzív mozgással még a holnap zárása előtt tudnánk teljesíteni ezt a gyászos feladatot! Viszont ha jól megnézzük, a háromszögbe maradva akár még októberig is nyújtható a rétes, ahol már a legóvatosabb short játékosak is bepróbálkozhatnak egy kisebb gyors haszonvadászattal!
Az én véleményem szerint ,ezt a haszonvadászatot mindenki igyekezzen kerülni és helyette koncentráljon arra, ha ma már leszünk olyan szerencsénk, hogy ezt az aljat megütjük, akkor a sokkal tágabb lehetőségekkel felkínálkozó jövőbeni long irányra koncentráljunk!
kép.png

BTCUSD Shorts/Longs chartok: vevői oldalon a helyzet változatlan, mindenki ragaszkodik a pozíciójához, remélhetőleg egy esetleges durvább visszaesésnél sem gondolják meg magukat!
A shorts oldali mozgást így utólag megnézve, magyarázatot is találunk arra, mire is volt jó az a 2-3 héttel ezelőtti fellángoló időszak, csupán csak rágyúrtak a trendvonalról felkínálkozó visszapattanás lehetőségére!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/mnxt7rEh/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/7gl3EwND/

Hetes idősíkot nézegetve, nem vettem komolyan a múlt heti apró long lehetőséget és ahogy a végeredmény mutatja, nem is történt meglepetés.
A hetes gyertyával teljesen betakartuk az előző heti pozitív próbálkozást és egyelőre annyira benne vagyunk a lendületben, hogy a nagyon friss, alakulóban lévő gyertyánk is negatív irányba építkezik tovább.
Ha gyorsan megindulunk a csökkenő trendet lezáró aljpont irányába, akkor már ezen a héten, a júniusi 17k-s színt alá kerülünk és jövő héten azon elmélkedhetünk, hogy a folytatást vissza-teszt vagy haladunk tovább csökkenő irányba.
kép.png

"Hónapos idősík: "a kérdőjellel jelölt piros nyilak, még áprilisi-májusi óvatos elképzelések voltak, céljuk az volt hogy 20k környékén megtartható e az aljszint! Majd jött a júniusi gyertya és egy durvább piros nyilas jelölés, lehetséges 10k alatti aljszínt megjelöléssel, megcélozva a mindenkori long trendvonalat!
Júliusi gyertya próbálkozott, de jelentősen elmaradt attól hogy betakarja az előző hónapit. Szerettem volna ha a júliusi történések gyászosabbak lesznek mint a előző havi, nem jött össze, tehát ezzel az is elúszott hogy egy félig kész MorningStar lehetőség nagyobb augusztusi, majd jövőbeni bizakodásra adhatott volna okot."

Tehát a júliusi gyertya nem segített minket hozzá a MorningStar lehetőséghez, az augusztusi gyengélkedés(uborkaszezon) pedig befagyasztotta az álláspontokat.
Mi következhet szeptemberben?
Az utóbbi hónapok történéseiből kiindulva, semmi jó. Azzal sem lennénk nagyon kisegítve, ha most egy 10k-s long gyertyával folytatjuk, majd a 30k környéki ellenállási zónából visszapattanva, várakozunk tovább és benne van a 3. piros nyíllal is felvázolt mélyrepülés lehetősége."

Ha még nem lenne poloniexes számlád!
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/k087CRA3/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/z3d1fIVe/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/RKorRD6F/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/T4nqP044/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/TfPvCV4Y/
S&P 500 Index 1 órás: https://www.tradingview.com/x/IikqOaFA/
Napos: https://www.tradingview.com/x/hbH8VLkw/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/O53ijpa4/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/GaPtsn7e/



Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra


Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo


Ha van javaslatod illetve kritikád azt ne tartsd magadban, jelezd hozzászólásban! Napközbeni változásokat a Facebook poszt alatt jelzem! https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/