http://www.ocalan-books.com/#/book/democratic-confederalism

Abdullah Öcalan

Democratic Confederalism

negyedik, teljesen átdolgozott kiadás 2017

[copyright] Abdullah Öcalan 2010 - 2017

ISBN: 978-3-941012-47-9

Angol fordítás: International Initiative

Kiadta: International Initiative Edition

Közreműködött: Mesopotamian Publishers, Neuss

Ha tudsz segíteni ennek a brossúrának más nyelvekre való lefordításában, kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot:

International Initiative

"Freedom for Abdullah Öcalan - Peace in Kurdistan"

[email protected]

P.O. Box 100511

50445 Cologne

Germany

www.freedom-for-ocalan.com

www.freeocalan.org

www.ocalan-books.com

Abdullah Öcalan

Demokratikus Föderáció

I. Bevezetés

Több mint 30 éve harcol a Kurdisztáni Munkás Párt (PKK) a kurd emberek legitim jogaiért. A küzdelmünk, a szabadségért vívott harcunk a kurdok kérdését egy nemzetközi problémává változtatta, ami az egész Közel-Keletre kihatással volt és egy kivitelezhető megoldást adott a kurdok problémájára.

Amikor a PKK az 1970-es években megalakult, a nemzetközi ideológiai és politikai klímát a Hidegháborús időszak bipoláris világa jellemezte, a szocialisták és a kapitalisták közötti konfliktussal. A PKK-t ebben az időben a gyarmatosítást visszafordító mozgalmak világszerte történő feltörekvése inspirálta. Ebben a kontextusban megpróbáltuk megtalálni a saját utunkat összhangban a szülőföldünk sajátos szituációjával. A PKK soha nem pusztán etnikai vagy nemzeti vonatkozásban kezelte a kurdok kérdését. Inkább abban hittünk, hogy ez a kérdés inkább a demokráciáról és forradalomról szól. Ezek a célkitűzések az 1990-es évektől egyre nagyobb mértékben meghatározták cselekedeteinket.

Felfedeztünk egy kapcsolatot a kurd kérdés és a modern kapitalista rendszer globális dominanciája között is. Ennek a kapcsolatnak a megkérdőjelezése és próbára tétele nélkül megoldásra nem lenne lehetőség. Máskülönben csak újabb függőségi viszonyokba fűződnénk bele. Az etnikai és nemzeti kérdéseket szemelőtt tartva, mint amilyen a kurdok kérdése is, és amelyek méyen a történelemben és a társadalom alapjaiban gyökereznek, úgy tűnt, csak egy kivitelezhető megoldás van: egy nemzetállam létrehozása, ami a modern kapitalizmus paradigmája volt abban az időben.

Azonban, mi nem hittünk benne, hogy bármilyen készen kapott politikai tervrajz képes lenne az emberek helyzetén fenntartható módon javítani a Közel-Keleten.

Vegyük szemügyre tehát közelebbről ezt a paradigmát és nézzük meg, hogy fel tudunk-e térképezni egy olyan megoldást, ami elkerüli a nacionalizmus problémáját és jobban illeszkedik a Közel-Kelet konkrét helyzetére.

II. A nemzetállam

A. Alapok

A letelepedés következményében az emberek elkezdtek ideákat létrehozni a területről, amin éltek, a kiterjedéséről, a határairól, melyek főképp természeti határok, a táj jellegéből adódó határok voltak. A klánok és törzsek, melyek hosszabb ideig egy bizonyos területen éltek, közös identitás és szülőföld gondolatait kezdték el kialakítani. A határok amiket a törzsek a szülőföldjeik között láttak, még nem a mai értelemben vett határok voltak. A kereskedelem, a kultúra vagy a nyelv nem voltak határok által szabályozva. A területi határok sokáig flexibilisek maradtak. Majdnem mindenhol feudális struktúrák uralkodtak, és olykor-olykor egy dinasztikus monarchia vagy több-etnicitású birodalom felemelkedett, folyamatosan változó határokkal és több beszélt nyelvvel és vallásos közösséggel, mint például a Római Birodalom, az Osztrák-Magyar-Monarchia, a Török Birodalom vagy a Brit Birodalom. Ezek hosszú idősávon keresztül túléltek és sok politikai változást átvészeltek, mert a feudális alapjaik megengedték számukra, hogy rugalmasan osszák szét a hatalmat kisebb, másodlagos erőcentrumok széles spektrumán.

1. Nemzetállam és hatalom

A nemzetállam megjelenésével a kereskedelem és a pénzügy politikai részvételre tört, majd hozzáadta a saját erejét a hagyományos államstruktúrához. A nemzetállam kialakulása - az Ipari forradalom kezdetekor, több mint 200 éve - kéz a kézben járt a szabályozatlan tőkefelhalmozással, ami a gyorsan növekvő populáció akadálytalan kizsákmányolásával párosult. Az új vagyonos réteg, ami ebből a forradalomból emelkedett ki, politikai döntésekben és az államstruktúra kialakításában akart részt venni. A kapitalizmus - az új gazdasági rendszerük - tehát örökölt komponensévé vált az új nemzetállamnak. A nemzetállamnak szüksége volt erre a vagyonos rétegre és a tőke erejére annak érdekében, hogy a régi feudális rendszert és ideológiáját lecserélje, ami törzsi struktúrákban nyugodott és örökölt jogokban, amit az új nemzeti ideológia cserélt le ami a nemzetállam égisze  alatt egyesítette a törzseket és klánokat. Ilyenformán, a kapitalizmus és a nemzetállam olyan szorosan összefonódott egymással, hogy egyiknek a létezése sem vált elképzelhetővé a másik nélkül. Következményképpen, a kizsákmányolást nem csak hogy nem szankcionálta az állam [?was not only sanctioned by the state but even encouraged? szerintem az eredeti mondat hibás], de bátorította és facilitálta is.

De mindenekelőtt, a nemzetállamra úgy kell gondolnunk, mint a hatalom maximális formájára. Semelyik másik államformának sincs ekkora kapacitása a hatalomra. Ennek az egyik legfőbb oka az, hogy a közép osztály felső rétege a monopolizáció folyamatához lett kötve egy folyamatosan növekvő módon. A nemzetállam maga a legfejlettebb és teljesebb monopólium. A legfejlettebb egysége a monopóliumoknak, mint amilyen a kereskedelem, az ipar, a pénzügy és a hatalom. Fontos felismernünk az ideológiai monopóliumot is, a hatalmi monopólium elválaszthatatlan részeként.

2. Az állam és annak vallásos gyökerei

Az állam vallásos gyökereit az előbbiekben már tárgyaltuk. Sok jelenkori politikai eszme és idea vallásos és teológiai koncepciókból vagy struktúrákból származtatható. Közelebbről megnézve láthatjuk, hogy a vallás és a transzcendens képzelőerő hozta létre az első szociológiai identitásokat a történelem során. Nagyon sok törzs és más állam előtti közösség esetén ideológiai kötő anyagként funkcionáltak a vallásos eszmék, ezek hozták létre a közösség eszméjét.

Később, ahogy az társadalom struktúrái már kifejlődtek, a hagyományos kapcsolatok az állam, a hatalom és a társadalom között gyengülni kezdtek. A szent ideák és gyakorlatok, amik jelen voltak akkor amikor a közösség fejlődésnek indult egyre nagyobb mértékben veszítettek a közös identitással kapcsolatba hozható jelentésükből, ehelyett az uralkodók és diktátorok kezébe kerültek át. Az állam és annak hatatlma egy szent akarattól származtatottá vált és az uralkodó Isten akaratából vált uralkodóvá. Istentől származó erőt reprezentáltak a földön.

Ma a legtöbb modern állam szekulárisnak nevezi magát, azt állítván, hogy a régi kötések a vallás és az állam között szét lettek választva és, hogy a vallás már nem része az államnak. Ez vitathatóan csak féligazság. Mégha a vallásos létesítmények vagy azok képviselői már nem is vesznek részt a politikai vagy szociális döntésekben, bizonyos mértékben még mindig befolyásolják ezeket a döntéseket, pont úgy mint ahotehát maguk is befolyásolva vannak a politikai vagy szociális ideák és azok fejlődései által. Így tehát a szekularizmus, vagy laicizmus, ahogyan Törökországban nevezik, még mindig tartalmaz vallásos elemeket. A vallás és a politika kettéválasztása politikai döntés eredménye. Nem természetesen jött. Az olyan kifejezések mint szekukáris állam vagy szekuláris hatalom félrevezetőek. 

Továbbá a nemzetállam lefoglalt számos olyan tulajdonságot, amik régi, a vallásban gyökeredző tulajdonságokat cserélnek le, mint például: nemzet, őshaza, nemzeti zászló, nemzeti himnusz és még sok más. Különösen az olyan fogalmak, mint például ˋa nemzet és az állam egységeˋ azt a célt szolgálja, hogy transzcendálja a materiális politikai struktúrákat, emlékeztetve ez által az állam előtti Istennel való egységre. Ezek a fogalmak a szentségek helyébe lettek emelve.

Amikor a korábbi időkben egy törzs leigázott egy másik törzset, a leigázott törzs tagjai a győztes törzs isteneit kellett, hogy imádják. Ezt a fogalmat vitathatóan nevezhetnénk kolonizációnak, sőt asszimilációnak is. A nemzetállam egy centralizált állam tulajdonképpen véve szent tulajdonságokkal, melyek teljes mértékben lefegyverezték a társadalmat és monopolizálták az erőszak alkalmazását.

3. Bürokrácia és a nemzetállam

Mivel, hogy a nemzetállam transzcendálja a materiális bázisát, az állampolgárait, ezért egy a politikai intézményrendszerein túmutató létezést feltételez. Külön intézményekre van szüksége, hogy megvédje az ideológiai bázisát, továbbá a jogi, gazdasági és vallásos struktúráit. Az így létrejövő és folyamatosan bővülő civil és katonai bürokrácia költséges, és kizárólagosan magának a transzcendált államnak a fenntartását szolgálja, ami cserébe felemeli a bürokráciát az emberek fölé.

Az európai modernitás ideje alatt az államnak minden eszköz rendelkezésre állt, hogy kiterjessze a bürokráciáját a társadalom minden rétegére. Ezekben a rétegekben aztán rákként terjedhetett, megfertőzve a társadalom életének minden területét. A bürokrácia és a nemzetállam nem létezhetnek egymás nélkül. Ha a nemzetállam a gerince a kapitalista modernitásnak, akkor nyilvánvalóan a börtöne a  természetes társadalomnak. A bürokráciája biztosítja a zökkenőmentes működését a rendszernek, biztosítja a termékek gyártását, és biztosítja a profitot a jelentőségteljes üzleti szereplőknek, mind a szocialista- [real-socialist], mind az üzlet-barát nemzetállamokban. A nemzetállam háziasítja a társadalmat a kapitalizmus nevében, és elidegeníti azt természetes alapjaitól. Minden elemzésnek, ami lokalizálni és megoldani kíván egy társadalmi problémát, alaposan szümegyre kell vennie ezeket a kapcsolatokat.

4. Nemzetállam és homogenitás

A nemzetállam eredeti formájában az összes társadalmi folyamat monopolizálását célozta. A diverzitással és a különbözőségekkel szemben harcolni kellett, ami beolvasztásokhoz és népírtásokhoz vezetett. Nem csak a gondolatait és a munkaerejét zsákmányolja ki a társadalomnak és kolonizálja az emberek elméjét a kapitalizmus nevében. Minden spirituális és intellektuális ideát és kultúrát is beolvaszt annak érdekében, hogy fenntartsa a saját létezését. Azt célozza, hogy egyetlen nemzeti kultúrát, egyetlen nemzeti identitást, egyetlen egységesített vallásos közösséget hozzon létre. Ezért továbbá  egy homogén állampolgárságot is erőltet. Az állampolgár eszméje abban a küldetésben lett létrehozva, hogy egy ilyen homogenitás létrejöjjön. A modernitás állampolgársága semmi mást nem definiál, csupán a korábbi rabszolgaságból az állami-rabszolgaságba való átmenetet. A kapitalizmus nem szerezhetne ekkora profitot ezeknek a modern rabszolga-hadseregeknek a hiányában. A homogén nemzeti társadalom a legszintetikusabb társadalom, ami valaha létezett, és a "társadalom mérnökség projekt" eredménye.

Ezeket a célokat többnyire erőszak alkalmazásával, vagy gazdasági ösztönzéssel éri el a nemzetállam, és gyakran eredményezte a fizikai megsemmisítését kisebbségeknek, kultúráknak vagy nyelveknek, vagy kierőszakolta a beolvasztásukat. Az elmúlt két évszázad tele van olyan példákkal, amik erőszakos próbálkozást mutatnak arra, hogy egy ilyen képzeletbeli igazi nemzetállam a valóságban létrejöjjön.

5. Nemzetállam és társadalom

Sokszor hallani, hogy a nemzetállamot érdekli az átlagemberek sorsa. Ez nem igaz. Sokkal inkább, nemzeti kormányzója a világszéles kapitalista rendszernek, vazallusa a kapitalista modernitásnak, ami sokkal mélyebben át van szőve a tőke domináns struktúrái által, mint azt többnyire feltételezzük: kolóniája a tőkének. Függetlenül attól, hogy mennyire nacionalistának prezentálja magát a nemzetállam, ugyanolyan mértékben szolgálja a kapitalista kizsákmányolás folyamatát. Nincsen más magyarázat a borzasztó újrafelosztási háborúkra, melyek a kapitalista modernitásban történnek. Tehát a nemzetállam nincs az átlag emberekkel - a nemzetállam az emberek ellensége.

A kapcsolatok a nemzetállam és más nemzetállamok és nemzetközi monopóliumok között a nemzetállam diplomatái által vannak koordinálva. A más nemzetállamok elismerése nélkül egyikük sem maradhatna életben ezen a terepen. Erre a magyarázat a világszéles kapitalista rendszer logikájában keresendő. A nemzetállamok amik elhagyják a kapitalista rendszerek falanx-alakzatát az által a hit által lesznek legyőzve, amit a Szaddám-rezsim tapasztalhatott Irakban, vagy gazdasági embargók által lesznek térdre kényszerítve.

Most vezessük le a nemzetállam néhány tulajdonságát a Török Köztársaság példáján keresztül.

B. A nemzetállam ideológiai alapjai

A múltban az államok történelme gyakran az uralkodóinak történelmével lett egyenlővé téve, ami szinte isteni minőséget adott nekik. Ez a gyakorlat megváltozott a nemzetállam felemelkedésével. Most a teljes állam idealizálva lett és szent magasságokba lett emelve.

1. Nacionalizmus

Ha a nemzetállamot egy élő istenhez hasonlítanánk, a nacionalizmus lenne a hozzá tartozó vallás. Néhány látszólag pozitív tulajdonság tükrében, a nemzetállam és a nacionalizmus metafizikai tulajdonságokat mutat. Ebben a kontextusban, a kapitalista profitot és a kapitalista tőkefelhalmozást homály fedi. [?] Ezek az egymásnak ellentmondó kapcsolatok hálózattá álnak össze, melyek erőszakra és kizsákmányolásra alapulnak. A hegemón hatalomharcuk a profitmaximalizálást szolgálja. Ebben az értelemben, a nacionalizmus mint egy vallásos visszaigazolásnak tűnhet. A valódi küldetése azonban az, hogy szolgálja a tulajdonképpen szentnek tekintett nemzetállamot és az ideológiai vízióját, ami a társadalom minden területét áthatja. Művészetek, tudomány, társadalmi tudatosság: egyik sem maradhat független. Egy valódi intellektuális felvilágosodásnak tehát alapjaitól kezdve kell felülvizsgálnia a modernitás ezen elemeit.

2. Pozitivista tudomány

A pozitivista vagy leíró tudomány paradigmája egy másik ideológiai pillérét alkotja a nemzetállamnak. Ezek az eszmék és a szekularizmus - ami egy új vallássá vált - üzemanyagként szolgálnak a nacionalista ideológia számára. Másfelől, ez az egyik ideológiai alapja a modernitásnak és a dogmájának, ami folyamatos hatást fejt ki a társadalom tudományokra. A pozitivizmust úgy lehetne leírni, mint egy olyan filozófiai irányzatot, ami kizárólagosan a dolgok látszatára hagyatkozik, amit egyenlővé tesz magával a valósággal. Mivel a pozitivizmusban a látszat a valóság, semmi sem lehet része a valóságnak, ami nem látható. [a 'nem kimutatható' talán jobb kifejezés lenne itt, de nem ezt írja az eredeti szöveg] A kvantum-fizika, asztronómia, a biológia néhány területe és a gondolat létezése által tudjuk, hogy a valóság eseményei többnyire észlelhetetlen világokban játszódnak le. Az igazság a megfigyelt és a megfigyelő kapcsolatában, olyan mértékben misztikussá vált, hogy már semmilyen fizikai skálába vagy definícióba nem illik be. A pozitivizmus tagadja ezt, valamelyest az ősi idők bálványimádatára emlékeztet, ahol a bálvány jelenti a valóság képét.

3. Szexizmus

Egy másik ideológiai pillére a nemzetállamnak az a szexizmus, ami áthatja az egész társadalmat. Sok civilizált rendszer alkalmazta a szexizmust, hogy fenntartsa a saját hatalmát. Kierőszakolták a nők kizsákmányolását és az olcsó munkaerő erőforrásaként használták őket. Továbbá a nőket olyan értelemben is erőforrásként kezelik, hogy gyerekeket tudnak létrehozni és ilyen értelemben férfi utánpótlást jelentenek. Tehát, a nő egyszerre egy szexuális tárgy és egy árucikk. Egy eszköz a férfi erő fenntartására és legjobb esetben is csak a patriarchális férfi társadalom kiegészítőjévé válhat. 

Egyfelől, a nemzetállam társadalmának a szexizmusa megerősíti a férfi hatalmát, másfelől a nemzetállam a társadalmát egy kolóniává változtatja a nők kizsákmányolásával. Ebben az értelemben, a nőre úgy is lehet tekinteni, mint egy kizsákmányolt nemzetre.

A civilizáció történelme folyamán a patriarchizmus konszolidálta a tradicionális hierarchia keretrendszereit, ami a nemzetállamban szexizmus által van meghajtva. A társadalomban gyökeredző szexizmus - pont úgy mint a nacionalizmus - egy terméke a nemzetállamnak és a hatalomnak. A társadalomban gyökeredző szexizmus nem kevésbé veszélyes, mint a kapitalizmus. A patriarchia különben minden áron el akarja rejteni ezeket a tényeket. Ez érthető, figyelembe véve a tényt, hogy minden hatalom-reláció és állam ideológia a szexista koncepciókkal és viselkedéssel van meghajtva. A nők elnyomása nélkül a teljes társadalom elnyomása nem lehetséges. A szexizmus a nemzetállam társadalmában egyfelől maximális hatalmat ad a férfi számára, másfelől a nőkön keresztül a létező legrosszabb kolóniává alakítja a társadalmat. így tehát a nő a történelmi-társadalom kolónia nemzete, ami elérte a legrosszabb pozícióját a nemzetállamban. Minden hatalom és államideológia a szexista hozzáállásokban és viselkedésekben gyökeredzik. A nők rabszolgasága a legmélyebb és legelrejtettebb társadalmi terület, ahol az összes rabszolgaság, elnyomás és kolonizáció jelen van. A kapitalizmus és a nemzetállam ennek teljes tudatában cselekszenek. A  nők rabszolgasága nélkül egyik másik fajta rabszolgaság sem tud létezni, és legkevésbé sem tud fejlődni. A kapitalizmus és a nemzetállam a legnagyobb mértékben intézményesített és legdominánsabb férfit jelöli ki. Nyersebben és világosabban megfogalmazva: a kapitalizmus és a nemzetállam a zsarnok és kizsákmányoló férfit monopolizálják.

4. Vallásosság

Mégha látszólag szekuláris államként viselkedik is, a nemzetállam nem riad vissza attól, hogy a nacionalizmus és a vallás keverékét használja céljai elérésének érdekében. Ennek oka egyszerű: a vallás még mindig fontos szerepet tölt be néhány társadalomban vagy néhány társadalmi rétegben. Különösen az iszlám nagyon gyorsan reagál ebben a tekintetben.

Azonban, a vallás a modernitásban nem a tradicionális szerepében van. Akár radikális vagy visszafogott hit, a vallásnak már nincsen küldetése a nemzetállamban. Csak azt teheti meg, amit a nemzetállam megenged számára. A még mindig létező befolyása és működése, amit félre lehet használni a nacionalizmus érdekében, érdekes jellemvonások a nemzetállam számára. Néhány esetben a vallás felveszi a nacionalizmus szerepét. A síita iszlám az iráni állam egyik legerősebb fegyvere. Törökországban  a szunnita ideológiának hasonló, de limitáltabb szerepe van.

C. A kurdok és a nemzetállam

Az előbb leírt nemzetállamot és az ideológiai alapjait bemutató bevezetést követően most megnézzük, miért nem értelmezhető egy szeparált nemzetállam létrehozása a kurdok számára.

Az elmúlt évszázadokban a kurdok nem csak az elnyomó hatalmakkal szemben harcoltak és a létezésük elismeréséért, de azért is, hogy a társadalmuk felszabaduljon a feudalizmus szorítása alól. így tehát nincsen értelme a régi láncokat új láncokra cserélni vagy a még több elnyomás irányába mozdulni. Ez az, amit egy nemzetállam alapítása jelentene a kapitalista modernitás keretében. A kapitalista modernitással való szembefordulás nélkül nem valósulhat meg az emberek felszabadulása. Ez az, amiért egy kurd nemzetállam létrehozása nem opció a számomra.

Egy szeparált nemzetállamnak a létrehozása az uralkodó osztálynak az érdekeit szolgálná, de nem tükrözi az emberek érdekeit, mivel egy újabb állam létrehozása csak további igazságtalanságokat és a szabadsághoz való jog további megnyirbálását eredményezné. 

így tehát, a kurd kérdésre adott megoldás olyan kell, hogy legyen, ami megkísérli gyengíteni a kapitalista modernitást, vagy visszaszorítja azt. Vannak történelmi okok, társadalmi különlegességek és tényleges fejlődések, továbbá az a tény, hogy a kurdok települései 4 különböző országnak a területeire terjednek ki, amik nélkülözhetetlenné tesznek egy demokratikus megoldást. Továbbá, van egy fontos tény, mi szerint a teljes Közel-Kelet népességhiányban szenved. A kurdok településeinek geostratégiai szituációjának köszönhetően a kurd demokrácia projektek azt az ígéretet hordozzák magukban, hogy a teljes Közel-Keletet általánosságban demokratizálják.Nevezzük ezt a demokrácia projektet ˋdemokratikus föderációnakˋ.

III. Demokratikus Föderáció

Ezt a típusú adminisztrációt nem-állami politikai adminisztrációnak vagy állam nélküli demokráciának nevezhetjük. A demokratikus döntéshozatalt nem szabad összetéveszteni a közigazgatásból ismert folyamattal. Az államok csak igazgatnak, de a demokráciák kormányoznak. Az államok hatalmon alapulnak; a demokráciák kollektív konszenzuson alapulnak. [közös megegyezésen] A hivatalokat az államban rendeletek határozzák meg, mégha részben ezt legitimizálják is választásokkal. A demokráciák közvetlen szavazást alkalmaznak. Az állam kényszert alkalmaz mint legitim eszközt. A demokráciák önkéntes részvételen alapulnak.

A demokratikus föderáció nyitott más politikai csoportokkal vagy pártokkal szemben. Rugalmas, több kultúrájú, anti-monopolista és konszenzus irányelvű. Az ökológia és a feminizmus alappillérei. Az autonómiának ebben a keretrendszerében egy újfajta gazdaságra lesz szükség, ami gyarapítja a társadalom erőforrásait, ahelyett, hogy kihasználná azokat, ilyen formában igazságos a társadalom sokrétű igényei felé.

A. Részvétel és a politikai terep diverzitása

Az ellentétekkel teli összetétele a társadalomnak azt igényli, hogy horizontális és vertikális politikai csoportok is létezzenek. Ilyen módon a centrális, regionális és lokális csoportoknak egyensúlyban kell lenniük. Csak ezek a csoportok - mindegyik a saját területén - képesek a speciális problémákat kezelni és megoldásokat kifejleszteni a mélyreható szociális problémákra. Természetes joga valakinek kifejeznie kultúrális, etnikai vagy nemzeti identitását egy politikai csoport segítségével. Azonban, ennek a jognak egy etikus és politikai társadalomra van szüksége. Akár nemzetállam, köztársaság vagy demokrácia - a demokratikus föderáció nyitott a kompromisszumokra az állami vagy kormányzati hagyományokat illetően. Megengedi a kölcsönös együtt-létezést. 

B. A társadalom öröksége és a történelmi tudás felhalmozása

Fontos továbbá, hogy a demokratikus föderáció a társadalom történelmi tapasztalatán nyugszik és a kollektív örökségén. Nem egy önkényes modern politikai rendszer, hanem inkább történelmi tapasztalatot halmoz fel. A társadalom életének a gyermeke.

Az állam folytonosan a centralizmus irányába orientálja magát, abból a célból, hogy az erő monopóliumokat szolgálja. Ennek pont az ellentéte igaz a föderációra. Nem a monopóliumok, hanem a társadalom van a politika fókuszában. A társadalom heterogén struktúrája ellentétben áll bármilyen fajta centralizációval. A különféle centralizációk társadalmi egyenlőtlenségeket okoznak.

A kezdetektől fogva, az emberek mindig laza csoportokat alkottak - klánokat, törzseket, vagy más közösségeket - melyeknek föderációs tulajdonságaik voltak. Ilyen módon képesek voltak megtartani a belső autonómiájukat. Még a birodalmaknak a belső kormányzása is különféle önkormányzati metódusokat alkalmazott a különböző területein, melyek között szerepeltek vallásos autoritások, törzsi tanácsok, királyságok és még köztársaságok is. Tehát fontos megértenünk, hogy még a centralizáltnak tűnő birodalmak is föderációs szervezési formát alkalmaznak. A centralista model nem egy olyan model, amit a társadalom akarna. Valójában, a centralizációnak a forrása monopóliumok erejének a fenntartása. 

C. Erkölcs és politikai tudatosság

A társadalom kategóriákba és fogalmakba való osztályozása bizonyos mintázatok szerint mesterségessen előálított a kapitalista monopóliumok által. Ezekben a társadalmakban nem az számít, hogy ki vagy, hanem, hogy kinek tűnsz. A vélt elidegenítése a társadalomnak a saját létezésétől az aktív részvételtől való visszavonulást ösztönzi. Ezt a reakciót gyakran szoktuk a  politikából való kiábrándulásnak nevezni. Azonban, a társadalmak eszenciálisan politikaiak és érték-orientáltak. A gazdasági, politikai, ideológiai és katonai monopóliumok olyan szerkezetek, melyek ellentmondanak a társadalom alaptermészetének, az által, hogy pusztán fölösleg felhalmozására irányulnak. Hasonlóan, egy forradalom sem hozhat létre új társadalmat. Csupán a társadalom erkölcsi és politikai hálójára lehet hatással. Minden más az erkölcs alapú politikai társadalom megfontoltságán múlik. 

Korábban említettem, hogy a kapitalista modernitás kierőszakolja az állam centralizációját. A politikai és katonai erőcentrumok ezeknek a hatásaiból származtathatóak. A nemzetállam, ami a monarchia egy modern helyettesítője egy meggyengítetett és védelem nélküli társadalmat hozott létre. Ebben az értelemben a jogi rend és a béke csak a gazdag uralkodó rétegeket foglalja magában. A hatalom alkotmányosítja magát a centrális államban és az alapvető közigazgatási paradigmává válik a modernitásban. Ez az, ami elválasztja a nemzetállamot a demokráciától és a köztársaságtól.

A mi "demokratikus modernitás" projektünk egy alternatív modernitás vázlatként értelmezendő a jelenleg ismert modernitással szemben. A demokratikus föderációra épít, mint alapvető politikai paradigmára. A demokratikus modernitás a tetőszerkezete egy erkölcs-alapú politikai társadalomnak. Amíg elkövetjük azt a hibát, hogy azt hisszük, hogy a társadalmaknak homogén, monolitikus entitásoknak kell lenniük, nehéz lesz megértenünk a föderáció gondolatát. A modernitás történelme négy évszázadnyi kultúrális és fizikai népírtás történelme is, egy képzeletbeli egységes társadalom nevében. A demokratikus föderáció, mint egy szociológiai kategória, ennek a történelemnek az ellendarabja, és azon az akaraton nyugszik, hogyha szükséges, harcoljunk az etikai, kultúrális és politikai diverzitásért.

A gazdasági rendszer krízise egy vele született következménye a kapitalista nemzetállamnak. Azonban, a neoliberálisok minden arra irányuló kísérlete, hogy megváltoztasság a nemzetállamot, kudarcot vallott. A Közel-Kelet erre gyakorlati példákat ad.

D. Demokratikus Föderáció és demokratikus politikai rendszer

Szemben a közigazgatás és hatalomgyakorlás centralista és bürokratikus megközelítésével a föderáció olyan fajta politikai önigazgatásban hisz, ahol a társadalom összes csoportja és kultúrája kifejezheti magát helyi összejöveteleken, általános gyűléseken és tanácsokon keresztül. A demokráciának ilyen fajta értelmezése megnyitja a politikai teret a társadalom minden rétege számára és lehetővé teszi a különböző és diverz politikai formációk létrejöttét. Ilyen módon, a társadalom egészére nézve fejleszti a társadalmi integrációt. A politika a mindennapi élet részévé válik. A politika nélkül az állam krízisét nem lehet megoldani, mivel, hogy a krízist nagyrészt a politikai társadalom reprezentációjának hiánya okozza. Az olyan fogalmakat mint föderáció vagy önkormányzat, a liberális demokráciákhoz képest újra kell értelmezni. Alapvetően, nem szabadna, hogy ezek a nemzetállam különböző hierarchia szintjei legyenek, hanem inkább a társadalom ökifejezésének és részvételének legfőbb eszközei. Ez fejleszteni fogja a társadalom politikában való részvételét. Itt nincs szükség hatalmas elméletekre, amire szükségünk van, az elhatározás ahhoz, hogy a társadalom szükségletei kifejezésre juthassanak, az által, hogy megerősítjük a társadalom szereplőinek autonómiáját strukturálisan és az által, hogy megteremtjük az önszerveződés körülményeit. Azt, hogy megteremtjük azt a teret, ahol minden társadalmi és politikai csoport, vallásos közösség vagy intellektuális irányzatok közvetlen módon kifejezhetik magukat minden lokális döntéshozó folyamatban, részvételi demokráciának is nevezhetjük. Minnél erősebb a részvétel, annál erősebb a demokráciának ez a fajtája. Míg a nemzetállam szemben áll a demokráciával, sőt, tagadja azt, a demokratikus föderáció egy folytonos demokratikus folyamatot jelent.

A szociális szereplők, akik mind önmagukban föderációs elemek, a sejtjei a részvételi demokráciának. A szituációnak megfelelően új csoportokká szerveződhetnek össze, kapcsolatot teremthetnek egymással. Minden politikai egység a részvételi demokráciában alapjaiban demokratikus. Ilyen módon, amit demokráciának nevezünk, az a demokratikus folyamatok alkalmazása a döntéshozatalban a lokális szinttől a globális szintig egy folytonos politikai folyamat keretrendszerében. Ez a folyamat kihatássall lesz a társadalom szociális hálójának  a szerkezetére, szemben a nemzetállammal, ami homogenitásra törekszik, amit csak erővel lehet elérni, ezért szabadságvesztéssel jár.

Korábban már utaltam rá, hogy a lokális szint az a szint, ahol a döntések megszületnek. Azonban, az a gondolkozás, ami ezeket a döntéseket eredményezi, összhangban kell, hogy legyen a globális problémákkal. Tudatában kell, hogy legyünk a ténynek, hogy még a falvaknak vagy városi szomszédságoknak is föderációs struktúrára van szükségük. A társadalom minden területének kell, hogy legyen önálló igazgatása, minden szintjének meg kell, hogy legyen a joga a részvételhez.

E. Demokratikus föderáció és önvédelem

Alapvetően, a nemzetállam egy katonailag struktúrált entitáls. A nemzetállamok tulajdonképpen különféle belső- és külső hadviselések eredményei. A nemzetállamok közül egyik sem jött létre erő nélkül. Kivételek nélkül, mindegyiknek háborús történelme van. Ez a folyamat nem limitált az alapításuk fázisára, hanem inkább az egész társadalom katonaizálására alapoznak. Az állam polgári vezetősége csak egy eszköze a katonai apparátusnak. A liberális demokráciák még ezen felül azzal is elrejtik ezt, hogy a katonai struktúrájukat demokratikus  és liberális színekkel színezik ki. Azonban, ez nem tartja vissza őket attól, hogy autoriter megoldásokat keressenek egy problémára egy krízis közepette, amit maga a rendszer okozott. A fasiszta hatalom gyakorlás alaptermészete a nemzetállamnak. A fasizmus a legtisztább formája a nemzetállamnak.

Ez a katonaizálódás csak az önvédelem segítségével szoritható vissza.   Az önvédelem nélküli társadalmak elvesztik az identitásukat, a demokratikus döntéshozatal képességét és a politikai természetüket. Ezért, egy társadalom önvédelme nem kizárólagosan a katonai dimenzióra hagyatkozik. A katonai dimenzión túl alapfeltételezi a fenntartását az identitásának, a politikai öntudatának és a demokratizáció folyamatának. Csak ekkor beszélhetünk önvédelemről. 

Ezzel a háttérrel a demokratikus föderációt egy önvédelem alapú társadalmi rendszernek lehet nevezni. Csak a föderációs hálózatok segítségével valósulhat meg a szembenállás a domináns globális monopóliumokkal és a nemzetállam és a nemzetállam militarizmusával szemben. A monopóliumok rendszerével szemben fel kell építenünk egy egyformán erős társadalmi föderációkból álló hálózatot. 

Ez legfőképpen azt jelenti, hogy a föderáció társadalmi elve nem hordozza magában fegyveres csapatok monopólimának támogatását, aminek csak az a feladata, hogy a biztonságért felel, belső- és külső hatásokkal szemben. Demokratikus intézmények közvetlen irányítása alatt állnak. Magának a társadalomnak képesnek kell lennie ezek feladatköreit meghatározni. Az egyik feladatköre lesz a társadalom szabad akaratának biztosítása, külső- és belső hatásokkal szemben. A katonai vezetőségnek az összetétele azonos arányokban kell, hogy összeálljon a politikai intézményekből  és a föderációs csoportokból.

F. Demokratikus föderáció szemben az uralkodásért való harccal

A demokratikus föderációban semmilyen hegemón harcnak nincs helye. Ez legfőképpen az ideológiák területére igaz. A hegemónia egy olyan alapelv, amit a klasszikus civilizáció többnyire követ. A demokratikus föderáció visszautasítja a hegemón hatalmakat és ideológiákat. Minden olyan megnyilvánulás, ami a demokratikus önkormányzás vonalait keresztülvágja az önkormányzás és a szabadság eszméjét lehetetlenné teszi.  A társadalom ügyeinek kollektív kezelése megértést, a közvélekedéstől eltérő vélemények tiszteletét és demokratikus döntéshozatalt igényel. Ez szembenáll a vezetés fogalmával a kapitalista modernitásban, ahol a nemzetállam karakterének önkényes és bürokratikus döntései szöges ellentétét képezik a demokratikus föderáció vezetőségével, ami erkölcsi alapokhoz igazodik. A demokratikus föderációban a vezetés intézményeinek nincsen szükségük ideológiai legitimizációra. Ebből következően, a hegemón hatalmi harcok szükségtelenek.

G. Demokratikus föderációs struktúrák globális skálán nézve

Habár a demokratikus föderációban a hangsúly a lokális szinten van, a föderáció globális szinten való szervezése nincsen kizárva. Ellenkezőleg, szükségünk van olyan civil társadalmi platformokra, föderációs gyülekezetek formájában, ami képes szembenállni az ENSZ-szel, ami nemzetállamok egyesülete a nagyhatalmak irányítása alatt. Ilyen módon talán jobb döntésekre juthatunk, a békét, ökológiát, igazságosságot és termelékenységet illetően a világban.

H. Összefoglalás

A demokratikus föderáció egyfajta önkormányzásnak írható le a nemzetállam igazgatásával szemben. Azonban, bizonyos körülmények között a békés együttélés lehetséges addig, amíg a nemzetállam nem avatkozik közbe az önkormányzás központi kérdéseibe. Minden ilyen közbeavatkozás a civil társadalom önvédelmére szólítana fel.

A demokratikus föderáció nem áll háborúban egyik nemzetállammal szemben sem, de nem fogja tétlenül nézni a beolvasztási kísérleteit. Az  állam forradalommal való megdöntése vagy egy új állam alapítása nem eredményeznek fenntartható változást. Hosszútávon, a szabadság és az igazság csak a demokratikus föderáció dinamikus folyamatai által érhető el.

Sem a totális elutasítás, sem a totális elismerés az állam irányából nem hasznos a civil társadalom számára. Az állam legyőzése, főképpen a nemzetállam legyőzése, egy hosszútávú folyamat.

Az állam akkor lesz legyőzve, amikor a demokratikus föderáció bebizonyította a probléma megoldó képességeit a társadalmi problémákra fókuszálva. Azonban ez nem azt jelenti, hogy a nemzetállam támadásait el kell fogadni. A demokratikus föderáció minden időkben fenn fog tartani önvédelmi erőket. A demokratikus föderáió nem limitálja önmagának szervezését egyetlen megjelölt területre. Határokon túli föderációkká válnak, amikor az érintett társadalmak ezt kívánják.

IV. A Demokratikus Föderáció Alapelvei

1. Az emberek önmeghatározásának jogába beletartozik a saját államhoz való jog. Azonban, egy állam alapítása nem növeli az emberek szabadságát. Az ENSZ rendszere, ami nemzetállamokra alapoz, alacsony hatásfokú maradt. [alacsony hatásfokúnak bizonyult] Eközben, a nemzetállamok komoly akadályaivá váltak bármilyen társadalmi fejlődésnek. A Demokratikus Föderáció az erre adott válasz az elnyomásban élő emberek érdekeit szemelőtt tartva.

2. A Demokratikus Föderáció egy nem-állam alapú társadalmi idea. Nem egy állam által van irányítva. Ugyanakkor, a Demokratikus Föderáció a kultúráliis szervezési tervrajza egy demokratikus nemzetnek.

3. A Demokratikus Föderáció polgári részvételen alapul. [grassroot partipication] A döntéshozó folyamatai a közösségben nyugszanak. A döntéshozatal magasabb szintjei csak a közösség akaratának kordinációját és implementációját szolgálják, akik képviselőket küldenek a gyűlésekre.

4. A Közel-Keleten a demokráciát nem erőszakolhatja rá a társadalomra a kapitalista rendszer, ami csak károsítja a demokráciát. A polgári részvételen alapuló demokrácia népszerűsége létfontosságú. Ez az egyetlen megközelítés, ami képes kezelni az etnikai, vallásos és osztálybeli csoportok különbözőségét. Szintén jól működik együtt a társadalom hagyományos föderációs struktúrájával.

5. A Demokratikus Föderáció Kurdisztán terültetén egy anti-nacionalista mozgalom is. Azt a célt tűzi ki, hogy felismertesse az emberekkel az önvédelemhez való jogot az által, hogy fejleszti a demokráciát Kurdisztán minden területán, a nélkül, hogy megkérdőjelezné a már létező politikai határvonalakat. A célja nem egy kurd nemzetállam létrehozása. A mozgalom föderációs struktúrákat szeretne létrehozni Irán, Törökország, Szíria és Irak területén, mely országok mind nyitottak lesznek a kurdok számára, ugyanakkor egy gyűjtő föderációt jelentenek Kurdisztán mind a négy része számára. 

V. A Közel-Kelet embereinek problémái és lehetséges megoldások

A nemzetiség kérdése nem a kapitalista modernitás agyszüleménye. Ugyanakkor, a kapitalista modernitás volt az, ami ráerőszakolta a nemzetiség kérdését a társadalomra. A nemzet lecserélte a vallásos közösség fogalmát. Azonban, az átmenet a nemzeti társadalomba le kell, hogy győzze a kapitalista modernitást, ha a nemzetállam nem kíván a kapitalista monopóliumok álruhája maradni.

Mint amennyire negatívan hat a nemzetiség kérdésének túlzott hangsúlyozása a Közel-Keleten, pont annyira súlyos következményekkel járna ennek a tagadása. Tehát a kérdés kezelése nem szabad, hogy ideológiai alapon történjen, hanem tudományos alapon kell, hogy történjen, és nem szabad, hogy nemzetállamra alapozva legyen kezelve a kérdés, hanem a demokratikus nemzet és a demokratikus kommunalizmus fogalmakat kell alapul venni. [A kommunalizmus egy olyan ökológia szemléletű társadalmi rendszer, ahol a vagyon kommunák kezében van, melyek föderációs rendszerekben vannak összekapcsolva. Murray Bookchin alkotta meg ezt a fogalmat.] Ezeknek a megközelítéseknek a tartalma az alapvető elemei a demokratikus modernitásnak.

Az elmúlt két évszázadban a nacionalizmus és a nemzetállamok tendenciája volt meghajtva a Közel-Kelet társadalmaiban. A nemzetiség kérdései nem oldódtak meg, hanem súlyosbodtak a társadalom minden területén. A produktív verseny támogatása helyett a tőke belső- és külső háborúkat szított a nemzetállam nevében.

A kommunalizmus eszméje a kapitalizmus egy alternatívája lehetne. A demokratikus nemzetek keretrendszerében, aminek nem célkitűzése az erőmonopóliumok létrehozása, ez az eszme békéhez vezethet egy olyan területen, ami véres háborúk és népírtások területe volt a múltban.

Ebben a kontextusban 4 fő nemzetiségről beszélhetünk: arabok, perzsák, törökök és kurdok. Nem kívánom a nemzetiségeket kisebbségre vagy többségre bontani, mivel ezt nem tartom helyénvalónak. Azonban demográfiai megközelítésben beszélhetünk többségi nemzetiségekről. Ugyanebben a kontextusban, használhatjuk a "kisebbségi nemzetiség" kifejezést is.

1. Több mint 20 arab nemzetállam van, melyek megosztják az arab közösséget és háborúkkal károsítják a társadalmukat. Ez egyike a legfőbb faktoroknak, melyek felelősek a 

kultúrális értékek elidegenítéséért és az arab nemzeti kérdés látszólagos reménytelenségéért. Ezek a nemzetállamok még arra sem voltak képesek, hogy egy nemzetközi gazdasági közösséget hozzanak létre. Ők a legfőbb okai az arab nemzet problémás helyzetének. Egy vallásosan motivált törzsi nacionalizmus egy szexista patriarchális társadalommal a társadalom minden területét áthatja, ez különféle konzervativizmusokhoz vezet és rabszolga szintű engedelmességhez. Senski sem hiszi, hogy az arabok képesek lesznek egy nemzeti megoldást találni a belső és határon túli problémáikra. Azonban, a demokratizálás és a kommunalista megközelítés adhat ilyen megoldást. A gyengeségük Izrael irányába, melyet az arab nemzetállamok versenytársként fognak fel nem csak a belső hegemón erőknek a következménye. Sokkal inkább az Izraelen belüli erős demokratikus és kommunalista intézmények eredménye. Az elmúlt évszázadban, az arab nemzetek társadalmát meggyengítette a radikális nacionalizmus és az Iszlám. Azonban, ha képesek a kommunalizmus eszméjét - amely gondolat nem idegen számukra - a demokratikus nemzet fogalmának megértésével egyesíteni, akkor találhatnak maguknak egy biztonságos, hosszú távú megoldást.

2. A törökök és a türkmének egy másik befolyásos nemzetiséget alkotnak. Hasonlóak az ideológiai elképzeléseik és a hatalomról való elképzeléseik, mint az araboknak. Szigorúan nemzetállamban hisznek és mélyreható vallásos és etnikai nacionalizmusuk van ebbe belegravírozva. Szociológiai szemmel nézve, a törökök és a türkmének eléggé különböznek. A kapcsolat a türkmén és török arisztokrácia között az arab és beduin arisztokrácia kapcsolatára emlékeztet. Ők egy olyan réteget képeznek, melynek az érdekei kompatibilisek a demokrácia és a kommunalizmus eszméjével. A nemzeti problémák meglehetősen összetettek. A nemzetállam hatalom iránti harca, egyfajta nacionalizmus és egy szexista patriarchális társadalom egy nagyon konzervatív társadalmat hoznak létre. A család az állam legkisebb építőköveként [sejteként] van számontartva. Ez az egyéneket és az intézményeket is magában foglalja. A török és türkmén közösségek hatalomért harcolnak. A többi etnikai csoporttal szemben alárendelő politikát alkalmaznak. A török nemzetállam centralista hatalmi struktúrái és a merev hivatalos ideológiája mind a mai napig megakadályozták, hogy a kurdok kérdésére megoldás szülessen. A társadalommal azt hitetik el, hogy az államnak nincsen alternatívája. Nincsen egyensúly az egyén és az állam között. Az engedelmesség a legfőbb erény.

Ezzel ellentétbena, a demokratikus modernitás elmélete egy megfelelő megközelítést jelent az össszes nemzetiség közössége számára Törökországban. Egy közösségen alapuló török demokratikus föderáció megteremtené a körülményeit a békés együttélésnek azokkal a szomszédokkal akikkel együtt él. A határ elveszítette korábbi jelentését a társadalmi egység értelmezésében. A földrajzi határvonalakkal szemben a mai modern kommunikációs eszközök virtuális egységet tesznek lehetővé egyének és közösségek számára, függetlenül attól, hogy hol vannak. A török nemzetiségű közösségek demokratikus föderációja hozzájárulna a világbékéhez és a demokratikus modernitás rendszeréhez.

3. A kurd nemzetiségű társadalom nagyon komplex. Világszerte, a kurdok a legnagyobb nemzetiség, melynek nincsen saját állama. A újkőkorszak óta azokon a területeken élnek, ahol most. A mezőgazdaság és a háziállat tenyésztés, és az önvédelemre való hajlandóságuk - kihasználva a hegyvidék földrajzi adottságait - lehetővé tette számukra, hogy túléljenek, mint őslakosok. A kurd nemzetiség kérdése abból a tényből származik, hogy megtagadták számukra egy saját nemzet jogát. Próbálták beolvasztani őket, kiírtani őket, és végül egyenesen letagadták a létezésüket. Az, hogy nincsen saját államuk, előnyökkel és hátrányokkal is jár. Az állam-alapú civilizációk csak mérsékelt mértékben fejtettek ki hatást rá. Ez előnyös lehet az alternatív társadalmi koncepciók számára, melyek túlmutatnak a kapitalista modernitáson. A településeiket 4 ország határai tagolják fel és ezek geo-stratégiailag fontos területek, ez által ez egy stratégiai előnyt jelent a kurdok számára. A kurdoknak nincs meg a lehetőségük, hogy egy nemzeti társadalmat államerőn keresztül hozzanak létre. Habár létezik ma egy politikai entitás az iraki Kurdisztán területén, az nem egy nemzetállam, hanem inkább egy az iraki állam keretein belül megvalósuló entitás. 

Kurdisztán otthont adott örmény és arámi kisebbségeknek is, mielőtt ezek népírtás áldozatai lettek. Kisebb csoportokban élnek itt arabok és törökök is. Még ma is nagyon sok vallás és hit él egymás mellett ezeken a területeken. Maradványban vannak klán- és törzsi struktúrák, és vannak városi kultúrák is.

Ezek a tulajdonságok mind áldások egy új demokratikus politikai szerveződéshez. A kommunális együttműködések a földművelésben és a vízgazdálkodásban és az energia szektorban ideális termelési módot kínálnak. A patriarchális ideológia is kevésbé mélyen gyökeredzett meg itt, mint a szomszédos társadalmakban. Ez előnyös egy olyan demokratikus társadalomban, ahol a nők szabadsága és egyenlősége az egyik alappillérnek van tervezve. Ezen túl megfelelő körülményeket biztosít egy demokratikus, környezetbarát nemzet megteremtésére, a demokratikus modernitás elvével összhangban. Egy demokratikus nemzet létrehozása, multinacionális identitásokra alapozva, megfelelő megoldás, amikor a nemzetállam zsákutcájával kerülünk szembe. Az így felemelkedő entitás tervrajzzá válhat az egész Közel-Kelet számára,  és dinamikusan terjedhet a környező országokra. A környező országok meggyőzése erről a modellről megváltoztathatja a Közel-Kelet sorsát, és erőt adhat egy demokratikus modernitásnak, alternatívaként. Ilyen értelemben a kurdok szabadsága és demokratizálása szinonímájaként fogható fel az egész régió és a társadalmainak szabadságának. 

4. A perzsa és iráni nemzetiségek jelenkori problémáinak okai a történelmi civilizációk és a kapitalista modernitás útkereszteződésében keresendők. Habár az eredeti identitásukat a zoroasztrizmus és a mitrász kultusz határozta meg, ezeket mára már lenullázta egy iszlámból származtatott vallás. A manicheizmus, ami a júdeaizmus, a kereszténység és az iszlám szintéziséből emelkedett ki görög filozófiával vegyülve, nem volt képes legyőzni az eredeti civilizáció ideológiáját. Valójában, nem jutott tovább, mint, hogy gondozza a lázadás hagyományát. Ilyen módon az iszlám hagyományokat a síita felekezetbe ültette át és adoptálta azokat a legújabb civilizációs ideológiájába. Jelenleg vannak kísérletek arra, hogy modernizálja magát az által, hogy a kapitalista modernitás elemeit keressztül küldi a síita filterén.

Az iráni társadalom egy több etnikumú és több vallású társadalom, ami  gazdag kultúrával lett megáldva. A Közel-Kelet minden nemzetiségi és vallásos identitása megtalálható itt. Ez a diverzitás erős kontrasztban van a hegemón papi uralommal, ami egy enyhe vallásos nacionalizmust táplál ezen a területen, és a vezető osztály nem vonakodik vissza az anti-modernista propagandától, bármikor amikor ez akár csak egy kicsit is az érdekeiket szolgálja. A forradalmi és demokratikus irányzatok beépültek a hagyományos társadalomba. Egy önkényuralmon alapuló rezsim ügyesen irányítja az országot. Az amerikai és európiai szankciók negatív hatásai nem elhanyagolhatóak itt.

A centralista próbálkozások ellenére, Iránban már most létezik valamilyen szintű föderáció a polgári szerveződéseknek köszönhetően. Amikor a demokratikus civilizáció és a föderalista elemek, az azeriek, a kurdok, a beludzsok, az arabok és a türkmének összeállnak, egy Iráni Demokratikus Föderáció projekt felemelkedhet és vonzóvá válhat. A nők mozgalmai és a kommunalista hagyományok itt különleges szerepet fognak játszani.

5. Az örmény nemzetiség kérdése tartalmazza az egyik legnagyobb tragédiát, amit a kapitalista modernitás hozott erre a területre. Az örmények nagyon ősi nép. Legtöbb településük a kurdok településével vegyült. Míg a kurdok főként a mezőgazdaságól és állattenyésztésből élnek, az örmények a művészetekben és a kézművesiparban jelesek. Pont úgy mint a kurdoknál, az örményeknél is kifejlődött az önvédelem hagyománya. Néhány rövid epizódtól eltekintve, az örményeknek sosem sikerült államot alapítaniuk. A keresztény kultúrára építenek, ez adja az identitásukat és a megváltásban való hitüket. A vallások miatt gyakran szenvedtek elnyomást a muszlim többségű terület által. így tehát, a növekvő nacionalizmus gyökeret eresztett az örmény népesség vagyonosabb köreiben. Hamarosan összetűztek a török nacionalistákkal, ami egy törökök által végrehajtott, az örmények ellen irányuló népírtáshoz vezetett. 

A zsidóktól eltekintve, az örmények a második legnagyobb népcsoport, akik elsődlegesen a Diaszpórában élnek. Egy örmény állam alapítása különben nem oldotta meg az örmény nemzeti kérdést. A népírtás következményeit nehéz szavakba önteni. Az elveszett ország keresése meghatározza a nemzetiség tudatát és ez található az örmény kérdés szívében. A helyzetet súlyosbítja az a tény, hogy azóta ezekre a területekre más népek települtek. Semmilyen nemzetállam-alapú megoldás nem kínál megoldást. Nincsen sem homogén populációs struktúra, sem tiszta határok, melyekre a kapitalista modernitásnak szüksége lenne. Az ellenfeleik gondolkozása lehet, hogy fasiszta, azonban, nem elég, hogy csak a népírtás gondolata töltse meg az elménket. A föderációs rendszerek alternatívát nyújthatnak az örményeknek. Egy demokratikus örmény nemzet alapítása a demokratikus modernitás elvével összhangban egy olyan lehetőséget ígér az örmények számára, melyben újradefiniálhatják magukat. Lehetővé tenné számukra, hogy visszatérjenek a kultúrális sokszínűségbe a Közel-Keleten. Abban az esetben, ha egy örmény demokratikus nemzet fogalma alatt megújítják magukat, nem csak, hogy folytathatnák a történelmi szerepüket a Közel-Keleten, de megtalálhatják a felszabaduláshoz vezető helyes utat is.

6. A modern időkben a keresztény arameusok (asszírok) az örményekhez hasonló népírtást szenvedtek. Ők is a legősibb népek közé tartoznak a Közel-Keleten. Néhány területen osztoztak a kurdokkal, de más népekkel is. Mint az örmények, ők is a muszlim többség elnyomásától szenvedtek, ami kikövezte az utat az európai stílusú nacionalizmus számára a társadalom vagyonosabb rétegeiben. Végül az arámiak is népírtás áldozatai lettek, melyet a törökök vittek véghez, a fasiszta İttihat ve Terakki nevű szervezet vezetésével [Comittee of Unity and Progress] vezetésével. A kollaboráns kurdok segédkeztek a népírtás kivitelezésében. Az arameus nemzetség társadalmának kérdése a civilizációban gyökeredzik, de továbbfejlődött a kereszténységgel és a modernitás ideológiájával. A megoldáshoz az arameusok radikális átalakulására van szükség. A valódi megváltás számukra az lenne, ha szakítanának a korábbi civilizációs eszmékkel és a kapitalista modernitás eszméjével és átvennék a demokratikus civilizáció gondolatát, és megújítanák a gazdag kultúrális emléküket, mint a demokratikus modernitás egy elemét, annak érdekében, hogy "Arámi Demokratikus Nemzet"-ként konstruálják újra magukat.

7. A zsidó nép történelme szintén jól bemutatja a Közel-Kelet összességében problémás kultúrális történelmét. A kiűzetések, nyilvános kivégzések és népírtások eseményei nagyon nagy számban vannak jelen a történelmükben. A zsidó közösség a régi sumér és egyiptomi kultúrák hatásait vette fel és helyi törzsi kultúrák hatásait is. Nagyon nagy mértékben hozzájárult a Közel-Kelet kultúrájához. Mint az arameusok, ők is áldozatai a modernitás extrém sebességű fejlődésének. Ezzel a háttérrel, a zsidó értelmiségiek egy összetett nézőpontot állítottak fel ezekkel a problémákkal szemben. Azonban, ez közel sem elég. Ahhoz, hogy jelenleg létező problémák megoldásra találjanak a történelmet újra kell vizsgálni, demokratikus alapokon. Az izraeli nemzetállam az alapítása óta áll háborúban. A "szemet szemért" a fő mottó. Azonban, a tüzet nem lehet eloltani tűzzel. Még ha Izrael relatív biztonságot élvez is, a nemzetközi támogatásának köszönhetően, ez nem egy fenntartható megoldás. Semmi sem lesz maradandóan  biztonságos, amíg a kapitalista modernitást nem győztük le.

A palesztin konfliktus tisztán megmutatja, hogy a nemzetállam-paradigma nem megoldás. Nagyon sok vérontás történt, ami megmaradt az a nehéz öröksége a látszólagosan megoldhatatlan problémáknak. Az Izrael-Palesztína példa bemutatja a totális bukását a kapitalista modernitásnak és a nemzetállamnak. A zsidók a Közel-Kelet kultúrájánk hordozói közé tartoznak. A létezésükhöz való jog tagadása az egész Közel-Keletnek a megtámadása. Az ők demokratikus nemzetté alakítsa, mint az örmények és arameusok esetében, könnyebbé tenné a részvételüket egy demokratikus föderációban. Egy "Kelet Aegean Demokratikus Föderáció" projekt létrehozása jó kezdés lenne. Szigorú és kizáró nemzetiségi és vallásos identitásuk rugalmas és nyitott identitásokká fejlődhetnek ebben a projektben. Izrael továbbfejlődhet egy elfogadóbb és demokratikus nemzet irányába is. Kétségtelenül azonban a szomszédjainak is ilyen átalakulásokon kell keresztül menniük.

A feszültség és a konfliktusok a Közel-Keleten a modernitás fogalmának átalakítását elkerülhetetlenné teszik. E nélkül a nehéz társadalmi és nemzetiségi kérdések megoldása lehetetlen. A demokratikus modernitás alternatívát kínál arra a rendszerre, ami képtelen a problémákat megoldani.

8. A hellén kultúra kiírtása Anatóliában egy olyan veszteség, ami nem helyreállítható. Az etnikai tisztogatások, melyet a a török és a görög nemzetállamok vittek véghez az elmúlt évszázad első negyedében komoly sebeket hagyott. Semmilyen államnak sincsen hozzá joga, hogy kiűzze az embereket az ősi kultúrális területeikről. Mondani sem kell, a nemzetállamok újra és újra felmutatták a hozzzáállásukat ezekben az ügyekben. A támadások a hellén, zsidó, arameus és örmény kultúrákkal szemben felütötték a fejüket, miközben az iszlám végig söpört a Közel-Kelet területén. Ez hozzájárult a Közel-Kelet civilizációjának bukásához. Az iszlám kultúra sosem volt képes az így keletkező űrt megtölteni. A 19. században, amikor a kapitalista modernitás betört a Közel-Kelet területére, egy kultúrális sivatagot talált, amit saját kezűleg okozott kultúrális erózió okozott. A kultúrális diverzitás egy társadalom önvédelmi mechanizmusainak megerősítésében is szerepet játszik. A monokultúrák kevésbé ellenállóak. így tehát, a Közel-Kelet meghódítása nem volt túlságosan nehéz. A homogén nemzetiségek projektje, amit a nemzetállam propagált, tovább vitte a kultúrális hanyatlást.

9. A kaukázsiai etnikai csoportnak szintén vannak társadalmi problémái, melyek nem elhanyagolhatóak. Időről időre bevándoroltak a Közel-Keletre és stimulálták annak kultúráját. Megkérdőjelezhetetlenül hozzájárultak a kultúrális gazdagságához. A modernitás megérkezése majdnem eltűntette ezeket a kisebbségeket. Ők is megtalálnák a megfelelő helyüket a föderációs struktúrában. 

Végezetül, hadd szögezzem le újra, hogy az alapvető problémái a Közel-Keletnek mélyen az osztály civilizációban gyökeredznek. Összefonódnak a kapitalista modernitás globális krízisével. Ez a modernitás és a dominancia utáni vágya semmilyen megoldást sem képes kínálni, nem is beszélve a hosszú távú perspektívákról a Közel-Kelet területei számára. A jövő a demokratikus föderáció.

írások Abdullah Öcalan-tól

Prison Writings: The Roots of Civilization, London, 2007 ISBN: 978-0745326160

Prison Writings: The PKK and the Kurdish Question in the 21st Century, London, 2011 ISBN: 978-0956751409

War and Peace in Kurdistan, Cologne, 2009, PDF

http://www.freedom-for-ocalan.com/english/download/Ocalan-War-and-Peace-in-Kurdistan.pdf

The Road Map for Democratization of Turkey and Solution to the Kurdish Question (Summary), Cologne, 2011, PDF

http://www.freedom-for-ocalan.com/english/download/Abdullah_Ocalan_-_The_Road_Map_-_Summary.pdf